search

Amatőr

Baj, tenisztelep, 2023

Tata közelében van egy alig háromezres kis település, amely példát mutat arról, miként kell klubot, pályát építeni.

 

Baj községben a Gerecse Tenisz Klub jó néhány esztendeje gyarapodik, növekszik. A Davis Kupa-mérkőzés előtt, a tatabányai felkészülés során a válogatott tagjai is ellátogattak ide. Hangos gyerekzsivaj fogadta őket.

- Éljátékosainknak öröm volt látniuk a helyi klub ötven-hatvan ifjú teniszezőjét.   Nem máshonnan akarjuk idecsábítani a gyerekeket, hanem magunk építkezünk – fogalmazta meg a szakosztály fejlődésével kapcsolatos elveit Kolok János, a teniszpályák tulajdonosa, egyben Baj Község Sport Egyesületének elnöke.

– Hatvan gyermek nem kevés… – utalt a sportvezető-tulajdonos arra, hogy néhány esztendő alatt sikerült megfelelő alapokat teremteni ahhoz, hogy egykor ezekből a nebulókból egészséges fiatalember, netán jó teniszező is legyen. - Meg kell szólítani a szülőket, s a gyerekeket, hogy jöjjenek hozzánk, hogy a teniszben találják meg kedvenc elfoglaltságukat.

Simara János, aki hosszú évek hazai és nemzetközi tapasztalatát beépítve olyan programot valósít meg, amely segédkezik abban, hogy miként hozható működésbe egy teniszklub. Kezdve rögtön azzal, hogy milyen legyen a jövőkép, miként épüljön fel a szakosztály, hogyan nyerhetőek meg a fiatalok a sportágnak, s miként kell megtartani őket, ha már egyszer beleszerettek a teniszbe.

Sokan voltak kíváncsiak az eseményreSokan voltak kíváncsiak az eseményreFotók: huntennis.hu

 

E folyamat része volt, hogy találkozhattak legjobb játékosainkkal, a válogatott tagjaival. Egyik tatabányai edzésnapját követően a baji teniszklubba látogatott el Davis-kupa csapatunk öt tagja, Fucsovics Márton, Marozsán Fábián, Piros Zsombor, Valkusz Máté és Madarász Gergely, továbbá Nagy Zoltán kapitány.

A helyi fiatal játékosok és szüleik nagy érdeklődéssel várták a sportág kiválóságait, majd Bencsik János helyi országgyűlési képviselő és Simara János edző üdvözölte őket, Rácz Dávid edző pedig a klub működéséről, edzésprogramjairól, szemléletéről és további terveiről mesélt.

Kolok János, a helyi teniszélet mozgatója, a Széles Út Kft. alapítója pedig érezhette, hogy a DK meccs anyagi támogatásával klubja nem csak adott, hanem kapott is. Klasszis játékosaink és az MTSZ vezetőinek jelenléte ösztönözte a fiatalokat a további munkára, igazolta, hogy utánpótlás-nevelésben e kis egyesület valóban Széles Úton haladt, jó irányba csábítja a település ifjú teniszezőit.

 

A magyar válogatott volt a vendégA magyar válogatott volt a vendég

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline