search

Személyes aláírás nélküli, ismeretlenektől kapott nyílt levelek közzététele általában aggályos, ám ezúttal úgy érezzük, a Teniszezők Szülői Köre néven jelentkező csoportosulás segélykiáltása nem alaptalan vádaskodás, hanem szomorú összegzés arról, hogy a magyar tenisztársadalom egy része miként érzi, hol is tart ma a sportág itthon.

 

tenisz-palya.hu: a nyílt levelet, változtatás és komment nélkül közöljük, miként azt tesszük, ha érkezik válasz, hozzászólás. Honlapunk a levél nem minden megállapításával ért egyet, s érezzük azt is, hogy a gazdaság jelenlegi helyzete igencsak korlátozza a megszokott lehetőségeket, az ígéretek valóra váltását - ezzel együtt úgy látjuk, a panaszok közzététele legalább elindíthat egy folyamatot, ha mást nem, a párbeszédet.

 *

Tisztelt Elnökség! Tisztelt Főtitkár Asszony!

Baj van!

Nem vagyunk Fucsovics Mártonok vagy Babos Tímeák, akiknek a hangját mindenki meghallja. Nem, mi azok vagyunk, akik felnevelték őket. Mi azok vagyunk, akik fogták a kezüket, akik fizették az edzőt, akik vitték őket edzésre. Mi vagyunk a teniszszülők!

Mi vagyunk, akik szeretnék hallatni végre a hangjukat, mert baj van! Nagy baj!
Nincs támogatás
Nincs mesterverseny
Nincsenek versenyek
Nincs válogatott
Nincs tájékoztatás
Ellenben vannak megemelt nevezési díjak

Az utolsó utáni órába léptünk. Vártunk kitartóan, mert hittünk abban, hogy jön valami új, vagy jön egy olyan vezetés, amely folytatja a megkezdett munkát. Több, mint két éve várunk és akarunk hinni. Várjuk a támogatást, várjuk a szponzorokat, várjuk a létesítményfejlesztést.

Mindeközben erőnkön felül, mi szülők végezzük a munkát. Mi nevezzük a gyereket a versenyre, mi visszük el, mi fizetjük az edzőt, a felszerelést, mi dolgozunk.

És mit kapunk cserébe? Semmit. Néha még díjat sem. Rosszul szervezett versenyeket egy halom pénzért. Hibásan vezetett új, értelmetlen szabályozású rangsort, egy olyan Versenyzónát, amely nem működik… Egy NEK-et, amelyet nem tudnak használni a gyermekeink, mert olyanok használják, akik már meg tudják fizetni az árát… Fucsovics, Babos, Bondár, Piros… büszkék vagyunk rájuk, büszkék a gyerekeink is, de nem őket kell támogatni, hanem azt a tíz éves kislányt és kisfiút, akinek az álma, hogy ő is profi legyen.

Mi, mint tenisz szülők támogatjuk benne, de az MTSZ nem ezt teszi. A jelenlegi MTSZ vezetése elveszi a gyermekeink álmát. Lehet hülyének nézni minket, csak nem érdemes. Mert a végén mi vagyunk azok, akik döntenek, hogy a gyermekeink teniszezzenek kosarazzanak vagy focizzanak. Egyre kevesebben teniszeznek nálunk! A környező országokban tömegek ütik a labdát, van utánpótlás.
Baj van!

Van fejlesztési igazgatónk, de nincs fejlesztési pénz, vannak válogatott edzőink de nincs válogatott… van gyerektenisz-vezetőnk, de nincs gyerektenisz… van kommunikációs igazgató, de nincs kommunikáció… van szponzorációs igazgató, de nincs szponzoráció…

Mindez csak a jéghegy csúcsa.

Téli támogatást ígértek, majd nem kapunk semmit, mert a szakmai igazgató úr szerint minden rendben van, mindenki meg tud oldani mindent. Valóban? Miből? Hogyan? Milyen áron?

A Tiszta Tenisz, amely jelenleg irányítja a szövetséget, három éve nyíltan megfogalmazott egy programot, Markovits László vezetésével, aki jelenleg az MTSZ szakmai alelnöke. A pontok közül kiemelnénk párat:

1. Az MTSZ új vezetése központilag eltörölné a nevezési díjakat valamennyi play&stay és U12-es versenyen, ezzel párhuzamosan pedig kompenzálná a versenyrendezőket.
2. Az MTSZ új vezetése transzparens módon számolna be az elnökség munkájáról, az MTSZ hivatalos felületein 48 órán belül összefoglaló-anyag közzétételével.
3. Az MTSZ új vezetése demokratikusabbá tenné alapszabály közgyűlésre vonatkozó pontjait. Ennek értelmében nem kötné előzetes regisztrációhoz a közgyűlésen való részvételt, a közgyűlésen pedig nem csak azok a személyek szólalhatnának fel, akik szavazati joggal rendelkeznek.
4. A nagy nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas jövőbeni teniszközpont beruházása kapcsán a kormány elsőszámú együttműködő partnere ismét az MTSZ lenne a Vasas Sport Club önkéntes visszalépése révén.
5. Az MTSZ új vezetése a jelenlegi 43 millió forint helyett duplájára emelné a szakmai programok (Sport XXI és Együtt a pályán) éves támogatási keretösszegét.
6. Az MTSZ új vezetése ténylegesen működő szakbizottságokat állítana fel, figyelembe véve a fővárosi és vidéki klubok, műhelyek arányos képviseletét. A bizottságok munkájának előkészítő anyagai, illetve a meghozott döntései 48 órán belül az MTSZ hivatalos felületein lennének közzétéve. Ezen szakbizottságok (pl. szakmai bizottság, utánpótlásért felelős bizottság, élversenyzői bizottság, edzői bizottság) az elnökség által biztosított pénzügyi keretet figyelembe véve önálló döntési jogkörrel rendelkeznének
7. Az MTSZ új vezetése a jelenleginél jóval komolyabb hangsúlyt fektetne bíróképzésre, illetve ezeknek a szakembereknek az erkölcsi és pénzügyi megbecsülésére.
8. Az MTSZ új vezetése szakmai együttműködéseket kötne neves külföldi sportszervezetekkel, akadémiákkal, illetve szövetségekkel, segítve a válogatott játékosok felkészülését, illetve a szakmai továbbképzéseket.

Ez csak pár pont abból, amit ígértek, de nem tartották be.

A nevezési díjakat majdnem a duplájára emelték. Jelenleg egy U12-es verseny 12 000 Ft. És mit kapunk mindezért? Semmit! Olyan pontokat, amelyek semmit nem érnek, mert nincs terv, nincsenek mérföldkövek.
Az elnökségi döntések hónapokkal később kerülnek fel a honlapra. A munka nem transzparens.
Az alapszabály egy centralizált önmagát bebetonozó szabály lett.
Vidéki támogatás nincs, versenyközpont nincs, létesítményfejlesztés nincs. Van viszont egyetlen füves pálya, amely a kommunikációs vezető tulajdonában van.
A bíróknál óriási az elégedetlenség.
Klubok zárnak be.
Hatalmas apparátussal “dolgoznak”, látszatmunkát végezve.
A magyar tenisz nemzetközi megítélése elszomorító.

Szülők közösségeként lépünk fel, mert félünk. Igen, félünk a retorziótól, félünk attól, hogyha ki merjük mondani a tényeket, akkor a gyerekeink el lesznek lehetetlenítve. Mindezt tapasztalatból írjuk, hiszen a saját bőrünkön érezzük. Aki nem áll be a sorba, az meg van fenyegetve, nem kap szabadkártyát, nem viszik versenyre.

Félünk, de változtatni akarunk! Ez egy utolsó segélykiáltás, elkeseredett szülők és gyerekek segélykiáltása.

Nem szeretnénk látszatmegoldást! Nem szeretnénk szülői bizottságot, hiszen a többi bizottság sem működik. Nem szeretnénk, mert ha felállt egy ilyen bizottság, akkor azt a pár szülőt “vennék meg kilóra”, ahogy ezt pár klubbal is tették.
Összefogást szeretnénk és párbeszédet. Transzparenciát szeretnénk, amit ígértek, és támogatást!
Hozzák nyilvánosságra, hogy mire költötték a szövetség pénzét. Hozzák nyilvánosságra a béreket, a
megbízási szerződéseket, a versenyek költségeit.
Kérjük, hogy a téli támogatást, amelyet ígértek a pálya kapcsán és nem kapjuk meg, az adják oda pénzbeli támogatásként a klubnak, ahol a gyermekünk játszik.

Mi, szülők, látjuk és érezzük, hogy nagy a baj, ahogy a klubok is, a bírók is és az edzők is. A tenisztársadalom utolsó segélykiáltása ez, mielőtt a szeretett sportunk végleg tönkremenne.

Tisztelettel:
Teniszezők Szülői Köre

Budapest, 2022. október 11.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline