search

Akárcsak a vébén, a hazai országos bajnokságon is a nagy mezőnyök miatt időben és térben elkülönült a veterán korcsoportok küzdelme.

A 65 fölötti korosztályok az MLTC-n napsütéses szép őszi időben játszottak a múlt héten, az ifjabbak nem csak egymással, hanem az esővel és széllel is hadakoznak ezen a héten a Park Tenisz Klub pályáin.

Íme az első etap, a 65 év feletti teniszezők összesen tizenöt versenyszámának eredménylistája.

 

(tenisz-palya.hu/MTSZ) * Honlapunk érdeklődésére Bíbok Tamás versenyigazgató elmondta, hogy az idén a nagy számú nevezés illetve egyébb technikai, s a mallorcai világbajnokság okok miatt külön időpontban és helyszínen kerül megrendezésre a szenior országos bajnokság.

A Szuper szeniorok (65+ felett) október 1-3. között Mátyásföldön, a Young szeniorok és szeniorok (30-60+-ig) ezen a héten a Park Tenisz Klubban versenyeznek.

- A nevezési létszám a késői időpont ellenére több mint 250 fő, mely évek óta a legmagasabb! Minden kategória ITF S400-as versenynek minősül, a pontozása is ennek megfelelő - mondta Bíbok Tamás.

A jövő évi világbajnoki szerepléssel kapcsolatban érvényes szabályok: automatikusan utazó kerettagok a magyar bajnokság egyéni I. helyezettjei, abban az esetben, ha a naptári évben (2022) vagy az azt megelőző 3 évben bármikor az ITF egyéni ranglista első 250 helyén voltak, és a 2 éves összesített egyéni magyar ranglistán legalább 1000 pontot összegyűjtöttek. Automatikusan utazó kerettagok a magyar bajnokság páros I. helyezettjei, abban az esetben, ha a naptári évben (2022) vagy az azt megelőző 3 évben bármikor az ITF páros ranglista első 30 helyén voltak, és a 2 éves összesített magyar páros ranglistán legalább 1000 pontot összegyűjtöttek.

 

                                            A 2021-es szabadtéri magyar bajnokság, Gulyás István emlékverseny eredményei

 

eremerem

 

 

orosz kovacsorosz kovacsOrosz György (balról) zsinórban ötödször nyerte a döntőt, ezúttal Kovács Károly ellenében

 

MS 65: 1. Orosz György, 2. Kovács Károly, a döntőben: 6:3, 6:4, 3. Rakonczay Tibor és Pázmándi József
MS 70: 1. Román Ferenc, 2. Mészáros László, a döntőben: 7:6, 6:3, 3. Sápi István és Dürgő György
MS 75: 1. Homródi Péter, 2. Bakonyi Levente, a döntőben: 6:3, 7:5, 3. Lelkesi József és György Zoltán
MS 80: 1. Fábián Zoltán, 2. Németh Gyula, a döntőben: 6:1, 6:4, 3. Palchuber Károly és Vitkay László

 

bakonyi homrodibakonyi homrodiA 75-ösök eredményhirdetése: Bakonyi Levente és a bajnok Homródi Péter

 

MD 65: 1. Kostyál Gyula, Kovács S. Ottó, 2. Kovács Károly, Rakonczay Tibor, a döntő: 6:3, 7:6, 3. Erdei Ferenc, Fülöp László és Horváth Zoltán, Perényi Szilárd
MD 70: 1. Almai János, Holló János, 2. Mészáros László, Román Ferenc, a döntő: 6:4, 6:1, 3. György Zoltán, Szöcsik András és Cseke Sándor, Sápi István
MD 75: 1. Hutter Gábor, Lelkesi József, 2. Kamerda Károly, Szalay Miklós, egymás ellen: 6:2, 6:0, 3. Pék János, Szemler István
MD 85: 1. Kende László, Kuti László, 2. Banda István, Szentgyörgyi György, egymás ellen 6:1, 6:1, 3. Balázs Pál, Jónás József

 

roman feri 2021roman feri 2021Román Ferenc egyesben aranyat, párosban (Mészáros László oldalán) ezüstöt nyert

 

XD 65: 1. Nádori Katalin, Fehérváry Sándor, 2. Barsi Tünde, Takách Gusztáv, a döntőben: 6:1, 6:1, 3. Lőrincz Zsóka, Horváth Zoltán és Burszán Judit, Perényi Szilárd
XD 70: 1. Faragó Mária, Almai János, 2. Kővári Erzsébet, Bakonyi Levente, egymás ellen: 6:2, 2:6, 10-7, 3. Gouth Edit, Cseke Sándor
XD 80: 1. Lanstiák Éva, Kende László, 2. Mikola Elena, Kósa Péter, egymás ellen: 6:3, 6:0, 3. Péceli Edith, Szentgyörgyi György

 

kende lanstiakkende lanstiakKende László és Lanstiák Éva

 

WS 65: 1. Nádori Katalin, 2. Szűcs Mária, egymás ellen: 6:2, 6:4, 3. Sitzwohl Ildikó
WS 70: 1. Faragó Mária, 2. Kővári Erzsébet, egymás ellen: 6:2, 6:2, 3. Burszan Judit
WS 80: 1. Lanstiak Éva, 2. Mikola Elena, egymás ellen 6:1, 6:1, 3. Péceli Edith

WD 65: 1. Döbrei Éva, Faragó Mária, 2. Kővári Erzsébet, Szűcs Mária, egymás ellen: 6:4, 6:1, 3. Lőrincz Zsóka, Sitzwohl Ildikó

 

ob nokob nokDöbrei Éva és Faragó Mária, valamint Szűcs Mária és Kővári Erzsébet a versenyigazgató, Bíbok Tamás társaságában

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline