Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok, BEK-győztes Csapó Gábor ma ünnepli 70. születésnapját.
A magyar vízilabdázás egyik legszínesebb egyénisége ezer szállal kötődik a teniszhez, amellett, hogy lelkes amatőr játékos volt, leánya, Zsófia itthon a korosztályos válogatottságig vitte, később az amerikai egyetemi bajnokságban ért el sikereket, párosban a 404. hely volt a legjobb WTA-rangsora.
A pólós klasszist a kerek évforduló apropóján sportágunkkal kapcsolatos emlékeiről kérdeztük.
Gy. Szabó Csilla írása * A Vasas kiváló vízilabdázójáról sokan tudják, hogy nagyon szereti a teniszt, de azt már kevesebben, hogy szülei egyenesen teniszezőnek szánták, ezért vitték le kilenc évesen a piros-kék egyesület pályájára. A medencék népszerű Dudija azonban már ekkor is a saját feje után ment, és inkább átszökött az uszodába. Választása jónak bizonyult, hiszen karrierje során mindent megnyert, amit csak lehet. Ám ha újrakezdhetné, biztosan másképp döntene. Vagy a futballra, vagy a teniszre tenné le a voksát. Ez a vonzalom vezette arra, hogy leányát, Zsófit a víz helyett, a salak felé terelje.
– Nem titkolom, hogy ebben a saját álmaim is nagy szerepet játszottak, de soha nem helyeztem Zsófira emiatt nagy nyomást. Az sem bántott, hogy végül nem futott be profi karriert. Az amerikai ösztöndíj és az ottani sikerek engem mindenért kárpótoltak, büszke vagyok arra, amit elért, s akivé vált. Nem hiszek Európában és már akkor sem hittem. A tengerentúlon jobbak a lehetőségek, az egész társadalom dinamikusabb és fejlődőképesebb. A vén kontinens lassan olyan lesz, mint a Siratófal. Meglehet nézni, el lehet merengeni a dicsőséges múltján. Elégedetten beszélgethetünk itt a kávézóban Kierkegaardról, és akkor mi van? A világ elmegy mellettünk. Végtelenül tisztelem a nőket, soha nem voltam senkivel kemény, még vita szintjén sem. Egyetlen kivétel volt az életemben: az a pillanat, amikor Zsófi sorsáról kellett dönteni. Akkor nagyon határozottan megmondtam édesanyjának, az első feleségemnek, hogy egyetlen lehetőség elfogadható számomra és az a teniszösztöndíj – emlékszik vissza leánya sorsfordító esztendejére Csapó Gábor, aki azzal botránkoztatta meg a hazai edzőtársadalmat, köztük mesterét, a teniszguru Jákfalvi Bélát, hogy Zsófiról 12 éves korában kijelentette, esélytelen a profi karrierre. Pedig az édesapja végtelen szorgalmát öröklő, 183 centi magas, vékony fiatal még balkezes is volt, minden jel arra mutatott, hogy ő is nagy karriert futhat be.
Dudi azonban egészen más dolgokra figyelt:
– Bármilyen játékot is játszottam, mindig pontosan tudtam, hogyan kell kiszúrni az ellenféllel. Zsófiban egyszerűen nem volt meg ez a képesség, és én ezzel tisztában is voltam – jelenti ki Csapó Gábor, nem tagadva, hogy leányában az eltökéltség is megvolt a sikerességhez, hiszen hallani sem akart másról, mint a Top10-ről. Ő mégis a lehető legritkábban kísérte el mérkőzésre, mert meg akarta védeni a lelkét. Úgy gondolta, ha minden meccsén ott ül, akkor azzal túlzott jelentőséget tulajdonít a találkozóknak, s felesleges terheket tesz a vállára. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem nézte szívesen a játékát, ám egy számára emlékezetes esetből gyorsan levonta a szükséges tanulságokat.
– Azt hiszem Budafokon játszottak és talán Budapest-bajnokság döntő volt. Embertelen kánikula volt, nem igazán ment neki, de Zsófi nagyon fegyelmezetten játszott a sokkal gyengébb kislány ellen. Öt-háromja volt, negyven-tizenöt és ő szervált. A következő képen pedig szemben, a főbíró tábláján egy-null neki, ezen az oldalon áll, az ellenfél adogat és semmi-tizenöt Zsófinak. Egyszerűen nem láttam, hogy helyet cseréltek, és lemaradtam két gémről. Én, aki még most is megmondom, hogy hatvanháromban, a Népstadionban, Albert Flóri hová rúgta a gólt, hányadik percben és ki ellen. Ekkor értettem meg, hogy a szülői helyzet egyszerűen kibírhatatlan a sportpályán. Nem véletlen, hogy annyi hülyeséget csinálnak, amivel csak a saját gyermekeiknek ártanak. Na, én ebben egy percig sem akartam tovább részt venni.”
A nagyszerű vízilabdázó 1985-ben szerződött Olaszországba a Syracusa Palermo csapatához, amelyet 1989-ig játékosként, majd 1990-ig edzőként erősített. 1988 körül személyesen találkozott az akkori világelső Mats Wilanderrel, akit olasz klubjának vezetői mutattak be neki. Zsófi is éppen édesapjánál tartózkodott, mert a téli hónapokban könnyebben tudott Szicíliában edzeni, mint itthon. A Grand Slam-győztes svéd Ausztráliába utazott a néhány nappal később kezdődő Openre. Gyorsan összebarátkoztak, s mikor megtudta, hogy Zsófi is teniszezik, felajánlotta, megnézi a magyar kislányt. A kis Csapó éppen edzésen volt, így már mentek is a teniszpályára.
– Nagyon ügyes, ha bírni fogja a gyűrődést, akkor profi is lehet belőle − szólt a világelső verdiktje, amit a pólós apuka nem értett meg azonnal. Wilander azonban elmagyarázta, mire is gondol.
– Eljutottam arra a szintre, hogy első osztályon repülök, limuzin visz az osztályon felüli szállodába, a menedzserem telefonon közli mikor, és kivel edzek holnap, holnapután pedig ki ellen játszom. Teniszezni tudok, az megy, mint a karikacsapás. Ám amíg idáig eljutottam, kétszer is előfordult Svédországban, hogy több mint harminc óra vonatozást követően, a pályaudvaron aludtam a teniszütőimen, majd felráztak, hogy szaladjak a pályára. S ha nem nyerek, annyi az ösztöndíjnak s vele a további pályafutásomnak. Nem volt más választásom, a körülmények ellenére is nyernem kellett.
A történetnek azonban ezzel még nem volt vége, a pólós legenda és a világelső úgy összebarátkoztak, hogy Mats az utolsó este meghívta egy barbecue-partira. Egyszer csak felnézett Csapóra és a következőt mondta neki:
– Te tényleg hatalmas sportoló lehettél!
A magyar edző nem igazán értette a dolgot, hiszen szabályosan bemutatták őket egymásnak, mindketten tisztában voltak a másik sportsikereivel.
– De, de te biztosan a legnagyobbak közé tartoztál! – erősködött Wilander.
– Ezt meg honnan veszed? – kérdezett vissza Csapó.
– Hát csak onnan, hogy te vagy az első apuka, aki nem kért meg arra, hogy üssek húsz percet a gyerekével… – szólt a svéd válasza.
„Annál tényleg jobb sportoló voltam, hogy ilyen egyáltalán az eszembe jusson” – jegyzi meg Csapó Gábor, aki szerint ennél jobb és emberibb megfigyelésről még nem is hallott a kérdésben. Végkövetkeztetésként pedig csak azt lehet levonni, hogy minden szülő „meghülyül”, amikor a gyermeke sportkarrierjéről van szó. Pasaréten persze soha nem maradhatott észrevétlen, amikor nagyritkán lement Zsófi meccseire. Ilyenkor az apukák és anyukák közül sokan körbevették és kérdezgették a véleményéről. A hatodik percre azonban rendszerint felcserélődtek a szerepek és neki magyaráztak. A tízedikre Dudinak elfogyott a türelme és kegyetlenül őszinte mondatokkal zárta le az eszmecserét:
– Írásban is adom nektek, hogy azé a házam, akinek a lányából Chris Evert lesz. Nem lesz. Sem a tiéd, sem az övé, sem az enyém. Miről vitázunk?
– Az igazi baj a fejekben, a gondolatokkal van. Érteni kell a sport lényegét, a belső motivációt, a profizmust. Még a legjobb magyar teniszedzők részéről is azt tapasztaltam, hogy kiválóan tanították a tenyerest és a backhandet, a lényeges, a teniszen túl mutató dolgok mégis elvesztek a nagy igyekezetben – teszi hozzá évtizedekkel később Csapó, aki szerint azt is korán meg kell értetni a gyerekekkel, hogy ez egy olyan kemény sport, amelyet nem egyesével, hanem bizony kettesével számolnak. Vagy ütsz poént és akkor tizenöt-semmi van, vagy nem ütsz, és akkor semmi-tizenötre állsz. A különbség pedig bárhonnan is nézzük, kettő és nem egy.
– Ha én nem lőttem gólt, nem volt semmi baj, tudtuk, hogy kivédekezzük. A teniszben ilyen nincs. Zsófi miután elvégezte a közgazdasági jogot, Los Angelesben dolgozott először. Volt két fiatal főnöke, akik nagyon jól teniszeztek és minden szabadidejükben játszottak. Folyamatosan meg akarták verni őt, de nem tudták. Mert szettenként pontosan azt a négy labdát csinálta meg, amelyik a legfontosabb. Teniszezni csak hideg fejjel és profi hozzáállással lehet.
A tenisz és Csapó Gábor története persze Zsófi karrierje nélkül is megállja a helyét. Büszkén emlékszik vissza arra, amikor a Vasas másik nagy amatőr teniszbajnokát, Lakinger Lajost fénykorában legyőzte. Igaz, ehhez szerencse is kellett. Éppen arra járt Taróczy Balázs, aki kérésére levezette a meccs végét. De játszott Turi Zsuzsi ellen is, aki akkoriban előkelő helyen állt a hazai női ranglistán. Két-három gémet terveztek, egyetlen megkötés volt csupán, a pólósnak ne kelljen szerválnia, hiszen ez az a pont, ami az amatőröket és a profikat igazán megkülönbözteti egymástól. 3-1-es Csapó vezetésnél abbahagyták…
– Olyan jól ritörnöztem, hogy Zsuzsit is megleptem vele. Ragyogó tenyeresem van, igaz a fonákot már csak toltam. Pontosan tudtam, mit kell játszani ellene: nem hagytam szlájszolgatni, amivel hibába kényszerített volna. Nem is olyan nehéz játék ez. Meg kell fogni a szervát, majd oda ütni, ahová kell. A többi csak rizsa! – idézte fel utolsó szép teniszes emlékét az ünnepelt, aki még ma is hetente háromszor úszik, hetente bridzsezik, barátaival pedig rendszeresen „megváltja” a világot.