Lukács Dénes és Zsiga Máté bekerült a Baylor Egyetem által megválasztott, hat fős „évtized csapatába”.
Mindketten büszkék az elismerésre, amely az Egyesült Államokban „életfogytig tartó” dicsőséget jelent.
Gy. Szabó Csilla írása * Lukács mostanra eltávolodott a sportágtól, egy szoftvergyártó cégnél dolgozik Dallasban, Zsiga azonban maradt a közös pályán, Oklahomában edzősködik. A tengerentúli szokások ismerete nélkül nehezen érthető meg az a megbecsülés és tisztelet, amely az egyetemi sportolókat övezi az Egyesült Államokban. Igazi kiváltság ezekben a bajnokságokban játszani, az álomcsapatokba beválasztott játékosokat pedig egy életen át elkíséri a kitüntetés híre. A felsőoktatási intézmények között Top5-ös texasi Baylor Egyetemen nemrégiben választották meg az elmúlt évtized (2010-2019) legjobbjait. A teniszezők között két magyar is helyet kapott a hat játékos alkotta elsőszámú csapatban.
Az idén januárban az ATP 227. helyén karriercsúcsot elérő német Julian Lenz mögött Lukács Dénes és Zsiga Máté neve olvasható. Előbbi mára igencsak eltávolodott a tenisztől, Dallasban él feleségével a korábbi kiváló teniszezőnővel Kovács Krisztával és lassan három esztendős kisfiával, Lenox-szal. A szoftvergyártó Oracle cégnél vállalatirányítási rendszerekkel foglalkozik, s bár munkahelyén egy ilyen elismeréstől sokaknak tátva maradna a szája, csak a legszűkebb munkatársainak mesél sportos előéletéről. Számára ma már az a fontos, hogy a jelenlegi munkájáért becsüljék. Pedig az érettségi után, először még nemet mondott az amerikai egyetemi lehetőségre, hiszen teniszező akart lenni.
− Végül elfogadtam, hogy a tengerentúlon jobbak lesznek a lehetőségeim és szerettem volna világot látni – emlékszik vissza a döntés körülményeire Lukács Dénes, aki eleinte olyannyira csak a tenisszel foglalkozott, hogy az órákra nem is volt kedve bejárni. Edzője ezért az egész csapatot büntette, s ezzel a magyar fiatalt is rávette a tanulásra. A negyedik esztendő végére kifejezetten jó diák lett. A mostani elismerés kapcsán elsőként gratuláló mester be is vallotta, a kezdetek kezdetén nem hitte volna, hogy játékosa végül a civil életben lesz igazán sikeres. – De a teniszről is rengeteget tanultam, más szempontból kezdtem el nézni, mint korábban. A magyar és az amerikai módszer egyaránt jó, de más. Egy fiatal titánnak pedig mi adhatna többet, mint az új dolgok megismerése. Nem véletlenül olyan vonzóak az amerikai egyetemek a sportolók számára, hiszen itt minden feltétel adott ahhoz, hogy világszínvonalon készülj s végül még egy jó diplomád is van. Ma már holisztikusan nézem a világot, ami azt jelenti, hogy nem csak a teniszből, a sportból áll. Sőt, ha mást is csinálsz, az csak hozzátesz ahhoz, amit a pályán nyújtani tudsz. Egy junior játékos számára a családon túl két dolog lehet fontos, a tanulás és a sport. Szerintem mindig össze lehet egyeztetni a kettőt, legfeljebb nem huszonegy évesen futsz be, hanem négy-öt évvel később.
Az Egerből indult többszörös korosztályos magyar bajnok egyik jó barátját, John Isnert hozza fel példaként, aki két évvel ezelőtt, 33 évesen érte el karriercsúcsát az ATP 15. helyén. Az amerikai „szervakirály” a profik közé is, éppen tanulmányai miatt, csak a huszonkettő betöltése után lépett, szemben azokkal a fiatalokkal, akik már tiniként a világranglistát ostromolják. Lukács 2006 és 2010 között tanult a Baylor egyetemen, s bár ekkor még hátra volt egy éve az egyetemen, ő a teniszt választotta, igaz ekkor már a biztos ösztöndíj tudatában. Két és fél évig járta a világot és az ATP 400. helyére küzdötte fel magát, ám ekkor egy sérülés végleg kijelölte az útját, amely az egyetemre és a civil életbe vezette. De már nem egyedül, hiszen a profi karrier idején vált kapcsolatuk szorossá Krisztával, aki követte őt Texasba, s ma nemcsak büszke anyuka, de egy dallasi teniszklub megbecsült edzője is. Egy tizenhatéves leány tanítványa korosztályában Texas legjobbja, a tizennyolc évesek között pedig harmadik, míg egy kisfiú az állam legjobb öt játékosa közé tartozik. Férje azonban nemcsak ezért büszke rá, de azért is, mert néhány hónap alatt beilleszkedett a számára teljesen ismeretlen közegbe, s angolul is félév alatt megtanult. Kriszta, immáron edzőként, éppúgy nyerte és nyeri a meccseit, ahogy azt korábban a pályán tette.
A másik magyar kiválasztott, Zsiga Máté – az edzőként dolgozó teniszezőrőlnéhány hete már bővebben olvashattak honlapunkon – egykori csapattársához és jóbarátjához hasonlóan meglepődött a hír hallatán, ugyanakkor hatalmas büszkeség töltötte el. Az évtized első csapatába jelölteket ugyanis nemcsak kiváló tenisztudásuk, de emberi tulajdonságaik miatt is választják.
− Egy újságírókból álló bizottság hozza meg a döntést a különböző statisztikák, egyéni és csapatcímek, valamint a játékosok személyisége, közösségre gyakorolt hatásuk alapján – avat be bennünket a kiválasztás kulisszatitkaiba Zsiga Máté, aki most mindenkinek hálás, akivel ezt a csodálatos időszakot együtt töltötte. Egyetemi sikereiben valamennyi edzőjének, kondiedzőjének, csapattársának és persze kiváló ellenfeleinek is nagy része volt. – A végső döntésnél a jelenlegi vezetőedző Brian Boland véleménye is sokat számít. Külön öröm számomra, hogy Dénessel kerültem egy csapatba, otthon bizonyára kevesen tudják, de őt, a többszörös All American győztest, legendaként tisztelik egykori egyetemünkön. Én is felnézek rá, ráadásul neki köszönhetem, hogy Baylor Bear lettem. Igazából azért vagyok különösen büszke erre a címre, mert az eredményeim mellett a pályán mutatott hozzáállásom, a csapat építésében betöltött szerepem is döntő volt.
A játékosok az amerikai egyetemi bajnokságban is többféle módon tehetnek szert nagyobb hírnévre. A Szegedről indult Zsiga Mátéról az a vélemény alakult ki, hogy fáradhatatlan, a végsőkig küzdő játékos. Szerinte ennek alapjait, otthonról, a családból hozta, ám kiteljesedni csak a kemény amerikai szemlélet által tudott. És persze a magas színvonalú meccseknek köszönhetően, amelyeket többek között olyan nagyszerű játékosok ellen vívott, mint Steve Johnson, Cameron Norrie, Yannick Hanfmann, Marcos Giron, Andreas Mies, Joey Salisbury vagy Mackenzie MacDonald.
A két magyar elismerése az Egyesült Államokban biztosan életük végéig elkíséri őket. De vajon a hazai tenisztársadalom tudja-e, hogy honfitársaink mit értek el a tengerentúlon, s eljön-e az idő, amikor az ő véleményüket és tapasztalataikat is megpróbáljuk hasznosítani. Rajtuk biztosan nem múlna – beleérte Kovács Krisztát is – hiszen a mai napig nem felejtették el honnan jöttek, s örömmel segítenek honfitársaiknak a tengerentúli kalandjukban.